!DOCTYPE html PUBLIC "-//W3C//DTD XHTML 1.0 Transitional//EN" "http://www.w3.org/TR/xhtml1/DTD/xhtml1-transitional.dtd"> Ezer euróból utazta körbe a Földet egy német riporter - Nagyvilág - PÁSZTOR Bt.

Nem kellenek vagyonok egy világkörüli úthoz: egy német televízió riportere mindössze 960 euróból és 52 centből  - nagyjából 254 ezer forintból -  utazta körbe a Földet.

Thomas Niemietz útja 36 napig tartott, ezalatt repülővel, vonattal, busszal vagy épp csapatszállítóval hagyta háta mögött a kilométereket öt földrészen - ismertette munkatársa kalandját az SWR német tartományi közszolgálati televízió. A riporter izmainak erejét kerékpáron és gyalog tette próbára, összesen 49593,38 kilométert tett meg.

A különleges túra az ARD német közszolgálati csatorna Mobil ember című tematikus hetének része volt. Az újságíró a fapados utazás lehetőségeit vette górcső alá, célja az volt, hogy ezer euróból 40 nap alatt megkerülje a Földet. A témával kapcsolatos műsorokat, beleértve a riporter kalandos útjáról készült filmet május végén sugározza a tévé.

Noha útközben úgy tűnt, hogy kifogy a pénzből, a végén még maradt is némi tartaléka. Egy Sydneyből Hawaiira, majd onnan az Arizonai Phoenixbe tartó repülőutat követően már csak 75 euró és 48 cent csörgedezett a zsebében. Ám közbeszólt a szerencse: egy világszerte jelenlévő teherszállító légitársaság, amely az interneten nyomon követte Niemietz útját, emailen "állást ajánlott" a riporternek: futárként Phoenixből Miamiba, majd onnan Düsseldorfba repülhetett.

Őrület! Nem gondoltam volna, hogy ilyen kevés pénzből és ilyen rövid idő alatt megkerülhetem a Földet" - mondta az újságíró, megjegyezve hogy szerencsés véletlenek nélkül persze aligha ment volna.

Forrás: MTI

Keresés a weboldalainkon

Utolsó módosítás

  • 2012. május 03., csütörtök, 19:19:50.

S5 Box

Bejelentkezés

Védett oldalainkon csak regisztrált felhasználóink böngészhetnek!

Regisztrálás

*
*
*
*
*
*

Fields marked with an asterisk (*) are required.